2017. október 19., csütörtök

17:14



Amikor a Camp Nou elektromos kijelzőjén a digitális óra a 17. perc 14. másodpercét mutatja, felzúg a nézőtér és a Barca nagyobb sebességre kapcsol. A spanyol csapatok, különösen a Real Madrid játékosai jól tudják ezt és a 17 perc táján igyekeznek fokozottan koncentrálni a védekezésre. Az elhíresült függetlenségi népszavazás óta tegnap játszott először közönség előtt hazai pályán a csapat (a népszavazás utáni napon csak zártkapus meccset engedélyeztek a hatóságok), így most a 17:14 különös jelentőséget kapott. Az ellenfél az Olimpiakosz volt, Európa-liga csoportmeccs. Szegény görögöknek, ha tudtak is a furcsa szokásról, nem volt ellenszerük. A 17. percben induló támadásba egy kétségbeesett védő ugyan még belevetette magát, így öngóllal jutott vezetéshez a Barca, a kijelző szerint már a 18. percben. A felhőszakadás dacára negyvenezren voltunk a Camp Nouban (Dannal, ausztrál-kaliforniai barátommal - a fotót ő csinálta - és egy Luis nevű félig spanyol, félig katalán fiúval néztem a meccset), először láttam élőben játszani Messiéket. Szerencsére a fejünk fölött volt némi fedél, így csak akkor kaptunk a záporból, amikor ferdén esett, a túloldalon, a görög szurkolók szektorát azonban nem védte semmi. A szépítő gól után őket is megtapsolták a katalánok. Tapsot érdemelt volna az a kis csapat is, amelyik szintén az „ázós oldalon” minden fontosabb eseménynél meglengetett egy magyar zászlót Dusnok felirattal. Természetesen lobogtatták a zászlót 17:14-nél is. Ideje leírnom végre, mit jelent a misztikus 17:14. 1714-ben foglalták el Katalóniát V. Fülöp spanyol király csapatai, kitelepítették az egyetemet, betiltották a katalán nyelv használatát és gyakorlatilag megszüntették az ország függetlenségét. 1526-hoz, 1920-hoz fogható tragikus dátum (szinte pont félúton e kettő között). És persze az eredmény se hiányozzék: 3:1 a Barcának, holott a meccs zömében emberhátrányban voltak Piquet kiállítása miatt.

Nincsenek megjegyzések: