PEKING

Peking, egy hét, amelynek mindkét végét lecsippenti a hosszú repülőút. A magyar képző- és iparművészeti kiállítás, illetve a megnyitót követő szimpózium miatt vagyok itt (előadásom provokatív kérdésfelvetése, hogy tudniillik Kínából vagy Európából ered-e a tükrös anamorfózis, nem nagyon hozza lázba a pekingieket), de marad idő egy kis csavargásra és három turistalátványosságra is. Kivisznek a Nagy Falhoz (sajnos pont oda, ahol három éve már jártam), meglátogatjuk a Ming dinasztia temetkezési helyét (itt is jártam, de sírokhoz vezető szoborsétányt - Szellemek útjának nevezik – most jártam be először) aztán, már a hivatalos programból meglógva négyen (Farkas Ádám, Benkő Imre, Magyar Zsuzsi) eltaxizunk a Nyári palotába, a hozzá tartozó kerthez és mesterséges tóhoz, ami állítólag Hangcsou Nyugati-tavát utánozza (legelső kínai utazásom során épp annak a tónak a partján laktam). Különösen az utóbbival nagy szerencsénk van: még nem indult be a turistaszezon, viszonylag kevés a látogató közt csatangolhatunk (zömmel helyiek, akik alaposan megnézik a fehéreket, sőt minduntalan közös fényképezkedést forszíroznak).